Nagy István

1964-ben születtem Szentesen. Már az általános iskola végén  érdekelni kezdett a fotózás. 1978-tól a Szentesi Fotókör tagjaként ismerkedtem meg a fotózás szépségével,  kifejezési módjaival. Az első apró sikerek után lelkesen tanultam meg a laborálás lehetőségeit, érdekes eljárásait. Képeimmel több országos és regionális kiállításon szerepelek, továbbá önálló kiállításokat is rendezek. A szentesi Aktfotó Kiállítás és az Alföldi Fotószalon szervezőjeként mások képeivel is sokat foglalkozom.

A 90-es évek végétől egyre jobban érdekelt a fotózás és a képzőművészet határán lévő, de fotográfiai módszerrel készített művek létrehozása. Számomra a kézi laborálás alkotási és beavatkozási lehetőséget biztosít. A fotóból mint tömegtermékből egyedi műtárgyat próbálok készíteni. Saját eljárásként bronzlemez felületébe  rétegenkénti maratással készítettem kicsit térhatású, vegyileg színezett, vagy ezüstözött képeket. Megszerettem az egyedi eljárásokat, a kézműves technikát, ezért emulzió öntéssel textil felületekre, érdekes textúrájú papírokra,  fa felületekre készítem a képeim egy részét. A kép hordozó anyagának megválasztásával,  felületével és a színével próbálom erősíteni a képi mondanivalót. Felelevenítem a száz évvel ezelőtti képkészítési módozatokat (cianotípia, argentotípia, olajnyomat, pigment eljárás). Ezen eljárások sok esetben, megfelelő témaválasztás esetén erősítik a fotográfia mondanivalóját,  különlegessé és egyedivé teszik a képi megjelenést. Eddig már sok fotóst megismertettem ezekkel az archaikus képkészítési eljárásokkal szakmai foglalkozásokon.

A Szentesi Fotókör vezetőjeként sokat foglalkozom a csoportunk önképzésével és fotóiskolák szervezésével, hogy az alkotóközösségünk mindig jól működjön.

Tagja vagyok a Magyar Fotóművészek Szövetségének és a MAOE Fotóművészeti Tagozatának is.

Portréfilm 2015-ben:                                 Elérhetőség: nagyistvan@szentes.hu

Nagy István aktfotói:

Nagy István antrakotípia képei:

Nagy István olajnyomat képei:

Nagy István panoráma képei:

Nagy István cianotípia képei: