1980-ban születtem Szentesen, amire valójában igen büszke vagyok. Önmagam kifejezése már korai gyermekkoromban elkezdődött, festettem egy jópofa csimpánz portrét, ami a rajztanáromnak nagyon tetszett.

A fotózás alapjaival 2002-ben ismerkedtem meg, amikor a Szentesi Fotókör Kezdő Fotoiskoláját elindította. Itt kezdett kibontakozni a fekete fehér analóg technika iránti szenvedélyem. Fotóztam diára is, aminek a precíz fotózását természetesen István tanította meg, akinek nagyon sokat köszönhetek, Gizusról és Béláról nem is beszélve. Miután ott ragadtam, nagyon sok jó barátra leltem a fotókör tagjai személyében, azóta is tag vagyok. De már nem úgy, mint régen.

Az életem úgy alakult, hogy 2006 tavaszán külföldre, az Egyesült Királyságba költöztem. A fotózást természetesen itt sem hanyagoltam, a fekete-fehér analóg technika meg sokkal elterjedtebb és pontosan ezért elérhetőbb is, mint otthon.

Aztán egyszer csak elérkezettnek láttam az időt és beszereztem a digitális gépemet. A digitális technikával és a photoshoppal leginkább fekete fehér és szendvics diaszerű képeket készítettem.

2009 őszén egy kedves barátom unszolásara beiratkoztam egy oxfordi “fotóiskolára”– amit azért tettem idézőjelbe, mert az itteni intézmények színvonalában igen csak alulmúlják a magyar értelemben vett fotóiskolákat. Neve Oxford and Cherwell Volley College. Ez egy 2 éves esti felnőttképzés volt, heti néhány órával a fotóiskolában, ami sok órás otthoni felkészülést és a projektek kidolgozását jelentette.

Itt is sok barátra tettem szert és számos amerikai, kanadai és brit fotográfus munkásságát ismertem meg.

Nem utolsó sorban önbizalomra és türelemre tanított az iskola, ami ugye elég fontos a fotózáshoz is. Sokat “dolgoztunk” a laborban, a projektekhez használtuk a stúdió felszerelést. Itt hallottam először a lomográfiáról, beszereztem a Lomo gyár Mr Pink nevű remekét, amivel egy új világ tárult elém. Ez egy pici műanyag fényképezőgép, ami 120- as roll filmet kíván. Az általa készült képek egyedülállóak, a fényképek széle mindig sötétebb és nem sok éles részt találni bennük, de ahogy közismert: a lomográfusok ragaszkodnak ezekhez a képi hibákhoz, magukat az összes fotografikus kötöttség alól felszabadultnak nyilvánítják, sosem gondolják ki előre egy-egy kép témáját, nem foglalkoznak a fényviszonyokkal.

2013 tavaszán hazaköltöztünk, otthont teremtettünk. Két év múlva az új otthonunkba haza hozhattuk Panna lányunkat, aki immáron 2 éves. Fotózásra kevés idő jut, de a fotókört igyekszem rendszeresen látogatni.

A régi fényképezőgép gyűjteményem egyes tagjait néha-néha használatba veszem – ezek alatt rollfilmes doboz és kihuzatos gépeket értek – és örvendek a filmen és a képen megjelenő változatos hibáknak, karcoknak és életlenségeknek.

 

Egy kis ízelítő a kedvencek közül: