Virág Mihály kiállítása – 2014. január
Az újévet január 6-án hétfőn 18.00 órakor egy kiállítás megnyitóval kezdte el a Szentesi Fotókör. Meghívtuk a Galéria Kávéház és Étterembe egy tárlatra Virág Mihály békéscsabai fotóst. A közeli és baráti alkotócsoport tagja a „FELÜLETEK és FORMÁK” témaköréhez válogatott képeit hozta el Szentesre.
Virág Mihály fotográfus, a békéscsabai Lencsési Közösségi Ház Márvány Fotóműhelyének a tagja. Több mint négy évtizede szeretett bele a képalkotásba, amely a középiskolás, majd egyetemi évei alatt is elkísérte. Ebben az időben már egyre jobban érdekelte, hogyan lehet tudatosan képet komponálni. Mérnökként dolgozik, szemléletmódjának kialakításában nagyban hozzájárultak a kezdetek munkahelyi diapályázatai. Az országos közutak üzemeltetésével foglalkozik, a munkájából adódóan sokat van úton, sok mindent lát, így alkotásaiban gyakran felbukkannak a látottak, a tárgyak, az építmények, a természet apró részletei, vagyis a mindennapok harmóniája, hangulata. Gyakran vesz részt hazai és külföldi csoportos kiállításokon, regionális és országos pályázatokon, ahol díjakban is részesült.
A kiállításokon történő szereplései alapján idén megkapta az (E-MAFOSZ) fotóművész címet.
A megnyitó után egy baráti fotós eszmecserére hívtuk az érdeklődőket az Ifjúsági Házba, ahol az alkotó beszélt a képeiről és fotózási élményeiről.
A kiállítási anyag március 3-ig látogatható az étterem nyitvatartási idejében.
Szöveg: Nagy István
fotók: Albert Béla