Galéria kávéház
Galéria Kávéház és Étterem kiállítások
2006-ban sikerült megegyezni Szentesen a Galéria Kávéház tulajdonosaival, hogy lehetőséget adnak állandóan fotókiállítások megrendezésére a kávéház galéria részében. Az étteremnek is jó reklám a falakon megjelenő szép fotó, mely az félemeleti részt színesebbé is teszi a változatosságával. (Ezt megelőzően Szentesen a Mező sörözőben volt állandó kiállítási helyünk.)
Elkészítettük a 21 db szép fekete tónusú üvegezett fa képkereteket és elindult a kiállítás-sorozat.
Sokan jelentkeztek önként a szép környezetbe kiállítási anyaggal. 20 db 30 x 40 cm méretű, vagy erre a méretre paszpartuzott fotót és egy önismertető lapot tudunk kitenni a falra.
Szokássá vált, hogy minden hónap első hétfőjén este 17.30-tól cseréljük ki a kiállítási anyagot, ami így egy hónapig nézhető meg. Nagyon rövid kiállítás megnyitót szoktunk csak tartani, hogy az étterem vendégeit ne zavarjuk. A beszélgetést és az ismerkedést a meghívott fotóssal az Ifjúsági Házban folytatjuk a fotókör szokásos foglalkozásán. Itt lehetőség van további képanyagok vetítésére, bemutatására is egy kötetlen beszélgetés során.
A kiállítási lehetőségeket éves munkatervben rögzítjük, a fotósoktól előzetes anyagokat kérünk a tárlathoz.
Minden kiállításra meghívót készítünk digitálisan és papírformában is, melyeket elküldünk az ismerős fotóstársaknak. Próbálunk törekedni a minőségi kiállítási anyagok bemutatására, ezzel is szolgálva a fotókultúra terjedését, a művészi fotók megjelenését.